Ma 2024. október 16-a, Gál napja van.   Bejelentkezés  

 

Szerverek

Ma már szinte egyetlen cég sem működtethető számítógép nélkül, sőt, egyetlen számítógép már nem is elég a feladatok megoldására. Sajnos még ma is sok olyan esettel találkozunk, mely során kiderül, hogy a cég működése szempontjából fontos cégadatok biztonsági másolat nélkül, több éves számítógépeken vannak tárolva, s a számítógéppark is önállóan működő munkaállomásokból áll. Nincs kialakított számítógépes hálózat, s a munkatársak a gépeikre a munkavégzéshez egyáltalán nem szükséges szoftvereket is telepítenek.

Az ilyen rendszer nem láthatja el megfelelően feladatát és a jogszerű szoftverhasználat sem oldható meg vele.

Cégünk számos referenciával rendelkezik olyan hálózati rendszer kialakításában, mely kisebb cégek ilyen jellegű feladatait teljes egészében képes ellátni, és az ára is alacsonyabb, mint a konkurrens termékeké. Szervereink fő funkciói a következők:

Internet-elérés biztosítása a belső hálózat számítógépei számára.
Fájlok tárolása egy központi számítógépen (fájlszerver).
Elektronikus levelezés megvalósítása sok extra szolgáltatással:
igény szerint a levelek vírus-ellenőrzésével
automatikus válaszüzenet küldéssel,
e-mail érkezésekor SMS-értesítéssel (esetenként szolgáltatásbővítést kell kérni a mobilszolgáltatótól),
automatikus másolat és továbbítás funkcióval,
authentikált levélfeladással,
titkosított forgalommal, így mások nem hallgathatják le levelezését,
web-alapú levelezőprogrammal
Adatbázis-szerverek üzemeltetése.
Központi nyomtatás.
Megfelelő kiépíettség mellett napi adatmentés.
Tűzfal szolgáltatás (portfilter) mellyel korlátozható az Internet felől, illetve arra irányuló adatforgalom.
Web proxy szolgáltatás.
VPN szolgáltatás, mellyel az Internet felől is biztonságosan kapcsolódhat a cég hálózatához.
Számos egyéb szolgáltatás (pl. DHCP szerver stb.).

Kívánságra a megrendelő által biztosított hardverre is elvégezzük a telepítést, amennyiben az linux-kompatíbilis hardverelemekből áll.

Szükség esetén a telepíett szervereket a garanciális időn túl is karbantartjuk, annak operációs rendszerét frissítjük, az időközben megjelent biztonsági hibák elhárítását mihamarabb elvégezzük.